A világ második legnagyobb cége, a brit-holland Royal Dutch Shell multifunkciós központtá építteti át a London belvárosában, közvetlen a turistalátványosságként ismert London Eye mellett található, Shell Center névre hallgató központi épületét, írja a Reuters.
Európa befektetési aktivitása 2011 második negyedévében lankadni látszott, összesen 26,2 milliárd euró összbefektetéssel, mely 11,5 százalékkal marad el az első negyedéves adattól. Ennek ellenére, a trendek is rendhagyóak, hiszen az irodapiac túlszárnyalta a kiskereskedelmet és a másodlagos piacok sikeresek a központibb elhelyezkedésű piacoknál, állítja a Cushman & Wakefield.
Változatos képet mutat a magyarországi kereskedelmi ingatlanszektor, azonban az összes szegmensénél megállapítható, hogy a piac túl van a mélyponton és belépett a stagnálás fázisába. A fellendülés első jelei már mutatkoznak. A pontos időzítés függ a hazai gazdaságpolitikától, a nemzetközi befektetői hangulattól, valamint a bérbeadók és a bérlők igényeinek pontosabb összehangolásától. Egy-két éven belül hiány lesz jó minőségű irodaterületből, magához térhet a kiskereskedelmi piac és megindulhatnak a fejlesztések a logisztikai szektorban - derül ki a DTZ legújabb elemzéséből.
Bár a KKE régió befektetési piacairól növekedésről szóló pozitív hírek érkeztek az elmúlt negyedévből, az egész Európára vonatkozó adatok tekintetében mégis jelentős lassulást láthatunk az ingatlanbefektetési volumen tekintetében. A jelenség elsősorban az egyre jobban terjedő szuverén adósságválságoknak köszönhető, derül ki a CB Richard Ellis adataiból, írja a PropertyEU.
A legutóbbi adatok szerint, a KKE régió ingatlanbefektetési piacának teljesítménye az idei év közepére szinte elérte a 2010-es év teljes piaci eredményét, ez derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legújabb jelentéséből. A folyamat pozitív, de egyelőre csak a prémium eszközöket érinti, így a másodlagos ingatlanok felfutására, ami az ingatlanbefektetési piac igazi újraindulását jelenti majd, még mindig várni kell.
Javítja a magyar piac megítélését, tőkebevonást tesz lehetővé, felpezsdíti az ingatlanpiacot, azonban piaci keresletet önmagában nem fog generálni. Megkérdeztük a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztőket, hogy mit gondolnak a hétfőn elfogadott szit-törvényről és esetlegesen tervezik -e az új társasági forma bevezetését.
Újra csökkenő kihasználatlansági ráta, minimálisan növekedő állomány, és stagnáló piaci kereslet jellemezte az elmúlt negyedévben a budapesti irodapiacot. A mozdulatlannak tűnő ingatlanpiaci szegmens mégiscsak képes volt pozitív irányba fordulni. A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) közzétette 2011 második negyedéves jelentését a budapesti irodapiac legutóbbi negyedévében történt változásokról.
Tőkevonzó, felpezsdítő, üdvözlendő, ezekkel a szavakkal jellemezte Czifra Balázs, a DTZ Hungary nemzetközi ingatlantanácsadó ügyvezető igazgatója állásfoglalásában a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (szit) szóló törvényt.
A magyarországi KPMG a Futurealt választotta új budapesti "built-to-suit" központjának megépítésére. A KPMG az új 20 000 nm-es irodaház felét foglalja majd el, amely a Váci úti irodafolyosón helyezkedik el.
Hétfő este megszavazta az Országgyűlés a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (szit) szóló törvényt. Az eredeti, június közepén benyújtott javaslat több ponton is módosult, az elfogadott törvény többek között engedélyezi külföldi ingatlanok (projekttársaságok) tulajdonlását is.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. leányvállalata és a Raiffeisen Bank módosították a 2008. december 16-án létrejött 3 milliárd forint összegű kölcsönszerződést.
Hivatalba lépett az RICS első nem brit elnöke, számol be a PropertyEU. A malajziai születésű See Lian Ong-ot még márciusban választották meg a leköszönő Robert Peto helyére, aki a tavalyi Portfolio.hu Property Investment Forum-on kiemelt előadóként tartott előadást az ingatlanpiaci árazásról.
Számos irodát bérlő cégnek egyre nagyobb kihívást fog jelenteni növekedési és expanziós terveik megvalósítása, derül ki a Jones Lang LaSalle 2011. második negyedévében készített kutatásából.
Új fejlesztésbe kezd a hazánkban is az egyik legnagyobb ingatlanpiaci szereplőnek számító ABLON Csoport Varsóban. A 18 ezer négyzetméteres Karolkowa Business Park átadása 2013 első negyedévében várható.
A Bellville Rodair, nemzetközi szállítmányozási cég 200 m2-es loft stílusú irodaterületre írt alá bérleti szerződést a GVA Robertson által képviselt RiverPark Irodákban.
Kiköltözött Szentkirályi utcai székházából a Fidesz. A párt 2004 óta bérelte a Makovecz Imre tervei alapján átépített irodaházat. A párt kormányra kerülése óta megfogyatkozott apparátusa visszaköltözik a kívülről elég romos állapotban lévő Lendvay utcai székházba, ami hét éve nagyjából üresen állt, írja az Index.
Öt év alatt megtízszerezte a magyar ingatlanüzemeltetési piacon szerzett bevételét az osztrák gyökerű first facility Ingatlankezelő Kft., melynek tavalyi árbevétele elérte a 744 millió forintot. A társaság mára az FM Consulting szolgáltatásait kibővítette a green building tanácsadással és újabb akvizíciókkal hamarosan átlépi a negyedmillió négyzetmétert a Magyarországon kezelt ingatlanokat tekintve.
A Talentis sem maradt ki a magyar kínai aláírás-sorozatból. A kínai miniszterelnök látogatása során rendezett aláírási ceremónián ugyanis keretszerződés született a Közép-Európai Kínai-Magyar Üzleti és Kereskedelmi Kooperációs Zóna létrehozásáról.
Bár jelentős méreteket még nem ölt a "coworking" típusú munkahelyek mérete és száma, de a folyamatos hazai és nemzetközi terjeszkedés egyre kikerülhetetlenebbé teszi ennek az újfajta munkastruktúrának a számbavételét. A kreatív, inspiráló, a megszokottól eltérő irodai környezetet igénylő, jellemzően a fiatalabb generációt képviselő "coworkerek" az elvárásaikkal egy újfajta irodai életteret teremtettek, ami a jövőben, több ok miatt is, egyre népszerűbbé válhat az irodabérleti piacon. A jövő generáció irodaigényéről, az indulásról, kihívásokról, terjeszkedésről a terület hazai úttörőjével, a LOFFICE egyik vezetőjével, Klementz Katával beszélgettünk.